Tegnap délután T.-vel mentem a niára, először iszkiri haza, letettük az autót , gyorsan összecuccoltam, és mielőtt tovább indultunk volna, gyorsan bemutattam neki az állatokat, akik nálunk laknak...és nálatok? Laknak -e állatok...?:)
Olyan jó volt átsétálni a Margit hídon, még nem mentem át gyalog,mióta megszépült, érdekes, ott soha nem volt se víz-, se tériszonyom , most pedig még időm se volt rá,hogy foglalkozzak a fóbiáimmal,mert épp alattunk úszott el a kétéltű busz, azt csodáltuk:) Meg persze a talpig kivilágított Parlamentet...gazdag ez a város, no!, mindig megállapítom. Nem csak a híd volt gyönyörű és az Ország Háza, de az utcák is, ahová besétáltunk a hídról letérve...a Keserédesben Melange nagyon kedves volt hozzánk, ittunk nála forró csokit, én gyömbérrel kértem, T. pedig bevásárolt egy szatyor bonbont , persze nem cserébe:)...irigylem a sógorát, megvallom őszintén. Gondolkoztam, hogy veszek én is pár darabot a barátnőmnek a szülinapjára, de aztán úgy döntöttem, maradok az eredeti ötletnél, gumicukor fan, ó jaj...:)

Olyan jó érzés látni,hogy Melange mennyire szereti amit csinál,eszembe jutott,mikor blogolni kezdett, „Lesz nekem egy kávézóm”, hm...és tessék, lett neki... igaz, a kávézó helyett csokizó, de hát ez sem véletlen, biztos vagyok benne. Amíg T. válogatott a bonbonok között, egy picurka kisfiú megállt odakint az ajtóban és "úúúgy" nézett befelé, többször is sírásra görbült a szája, anya nem bírta tovább lendíteni a  bolt elől, megértem:) Melange pedig,mikor már nem bírta tovább nézni, kiszaladt, kezében egy kis pálcika, rajta valami csokifincsiség, a kisfiú arca felragyogott, megtelt boldogsággal.Mire összecuccoltunk, már bent is voltak  a boltban...azóta is azon gondolkozom, hogy egy kisgyereknek a Keserédes olyan lehet , mint a Földi Paradicsom.
És persze azon, hogy Mindnyájunké létezik valahol, de hogy kinek hol, azt csakis mi magunk döntjük el, senki, de senki más...