Jó volt ma reggel meglátni a hegyet...
Jó volt nézni, ahogy a hófelhők dunnaként nehezednek a létre, ahogy újra összeér az ég és a föld, s miközben gondolatban én is belemerültem a végtelen fehérségbe, érezni véltem idelent is a tél leheletét.
A hó maga a megtisztulás...
Jó volt megélni ezt a pillanatot, amely elnyúlt és szétterült a szürke város felett, amely hirtelen-csendet hozott magával, és egy picinyke megnyugvást a mába.
Valahogy nem akar ide érni a tél sem...
Valahogy minden egészen más lett mostanság,mint eddig volt, valahogyan megőrült ez a világ, s vele mi mindannyian, ám ez az üde kis reggeli intermezzo hirtelen visszarepített oda, ahol annyira jól érzem magam.
Soha nem éreztem még, hogy a hóban ennyi erő lakik, s hogy mennyire tud hiányozni az igazi tél nekem.
Tudom, elutazhatnék messzire én is, hogy lássam, hogy magamba szívjam az erejét és a tél igazi illatát, de én itt szeretném, itt, ahol élek, itt legyen újra csend, nyugalom és megtisztulás...
