Történt pedig,hogy nekünk is hozott Húsvétra a nyúl valamit, méghozzá nem is akármit, hanem egy nyulat...vagyis hogy a Kinder Nyulat:)
Lehet,hogy gyerekes dolognak tűnik egy felnőttől,hogy egy másik- esetleg kettő- felnőttnek kindernyuszit ad ajándékba, de szerintem ez a mi családunkban abszolút normális:)
Nos, a Kinder Nyúl egy dobozban jött el hozzánk, elég sok, de nem elég kindercsoki és k.tojás társaságában, valamint némi euróval a zsebében, ami aztán benzinre konvertálódott útközben, a kindernyulak földjéről ugyanis autóval jöttünk egészen idáig.
Látott legalább világot! Így lett belőle Világlátott Kinder Nyúl...
Mivel hogy itthon már elég sok plüss lakik,a Zuram Nagycsütörtök reggelén ítéletet hirdetett, miszerint adjam inkább oda ajándékba egy kisgyereknek ezt a nyulat,mert mégis csak jobban örül egy gyerek az ilyesminek, meg amúgy is olyan gyerekes ez az egész...így aztán még aznap délután - én balga!- a Plüssfarkasról elhíresült Zsófi anyukájának felajánlottam a nagy lehetőséget, aki lelkesen bólogatott,mondván a Plüssfarkas már amúgy is mióta egy plüssnyúlra vágyik, de mivel Nagypénteken már nem találkoztunk, így a Világlátott Kinder Nyúl még velünk tölthette a Húsvétot .
Egy szép nagy Üvegtálban raktam neki fészket, és bevallom őszintén, baromira élvezte a helyzetét, még ha nem is volt ez neki olyan kényelmes, viszont annál mulatságosabb ...az a sok csoki, meg tojás,ami körülvette,meg aztán mindenkinek volt hozzá néhány, azaz inkább sok(!) jó szava, aki arra járt...:)
S mivel egyre jobban érezte magát, az idő előrehaladtával feloldódott, egyre inkább kinyílt a csipája is, s mikor vasárnap délután véletlenül kihallgatván egy fontos beszélgetést, megtudta,hogy szerdán elköltözik tőlünk, előrukkolt a nagy igazsággal,miszerint neki napi Három Kindertojás az adagja.
Egy reggelire.
Egy ebédre.
És egy vacsorára...amennyiben pedig nem jut hozzá az előbbiekben felsorolt kellő csokoládémennyiséghez, akkor rettentően nagy haragra gerjed- de ez tényleg csak az éhség miatt!-, és sajnos, de kénytelen Vérnyúllá változni...és ilyenkor mi mást,mint gyereket eszik...?
Ma ezt titokban elmeséltem Zsófi anyukájának is, mert gondoltam mégis csak jobb szembe nézni a tényekkel,mielőtt haza vinné A Zállatot, de E. , ahelyett,hogy sebtiben lemondó nyilatkozatot tett volna - akár írásban, akár szóban- a nyulat illetően, csak nevetett és nevetett, miközben halálra babusgatta a jószágot, aki ártatlanul ül az asztalán azóta is és csak arra vár,hogy végre haza vigyék az új otthonába,némi kindertojás reményében ugye.
Szerencsére becsempésztem a zsebébe egy hatalmas kinderszeletet még otthon, indulás előtt, hogy estig valahogy kibírja...
A többit pedig majd meglátjuk...:)