Ahogy öregszik, úgy neki is egyre több a baja, lassan alig hall és a látása is gyengébb lett, a szaglásával nem tudom mi a helyzet, de ami a legrosszabb az a lába, vagy csípője, nem is tudom melyik a betegebb, eddig csak nehezen állt fel fekvő helyzetből, de mostanában séta közben egyszerűen szétcsúsznak a lábai egyik pillanatról a másikra, eleinte még ő is megijedt, gondolom értetlenül állt feküdt a helyzet előtt, de hamar rájött,hogy ebből is van kiút, innen is fel lehet állni és ő feláll és megy tovább,mintha mi sem történt volna, van valami ebben az egészben, valami megható, valami nemes, valami olyan szépség,vagy báj, ami magáért beszél, amit tanítani kéne nekünk embereknek, az a méltóság, ahogy az öregséget a fájdalmat és a betegséget viseli, az a „leakalappal” fíling, soha nem gondoltam volna, hogy még mindig tanulni fogok tőle és tessék, úgy tűnik egész élete végéig képes lesz arra,hogy tanítson minket, talán ezért is szegődött mellénk évezredekkel ezelőtt ,még ha mi egészen mást is gondolunk, hát persze,hogy a kutya az ember leghűségesebb barátja,mi más, de ezen felül még más is, igazi tanítómester...imádom, amikor a közelemben van és valami fantasztikus erőt ad nekem a gyógyításhoz, ha teheti olyankor egészen közel jön hozzám és biztos vagyok benne, hogy ez idő alatt ő is gyógyul, nem csak mi...