Tegnap elsőként érkeztem a niára, még sehol senki, gondoltam varázsolok egy kis hangulatot ebbe a hirtelen beszökött őszi dermesztő időbe...csak nekünk, csak oda, finom meleget és a hangulathoz illő fényt...
Szerintem egészen jól sikerült, már csak a lányok hiányoztak és a zene, no meg a tánc:)
Aztán jött mindenki szépen libasorban, ki ezt ,ki pedig az amazt hozta magával a tegnapi napból, utolsóként lépett be E., de ezen nem is csodálkozunk , ő mindig utoljára ér oda...gyorsan öltözni kezdett, s mire ott állt pólóban és gatyában, leeresztett végre, ránk nézett sokat mondóan és kínos mosollyal közölte bánatát:

„ Ma egész nap olyan letardált vagyok...”

Majdnem bedőltem neki elsőre, de aztán ahogy ízlelgettem ezt a szót, csak kitört belőlem a nevetés...elsőre nem értette, de aztán ő is nevetni kezdett és boldogan konstatálta, hogy új szót alkotott, a letargiából és a retardáltból...azt hiszem maradjunk inkább az elsőnél és mostantól legyen ez a letardáció a letargikus beceneve:)

A retardáltat pedig hagyjuk meg másoknak...jó?:)