Néhány hete,amikor is szert tettünk az ”egyvedres”  présre és darálóra, kaptunk mellé ajándékba egy hatalmas sütőtököt is, a visszajáró 100 forint helyett...szép, nagy, fehér és kerek sütőtököt, ami azóta is kint állt a teraszon és várt a a sorsát.
Nem ,nem estünk neki a nagykéssel azon nyomban, hanem vártuk a megfelelő alkalmat, mert ugye ketten lévén egy ekkora tökre,  az mégis csak egy olyan projekt,amit előre tervezni kell...
A tök tehát türelmesen várta a sorsát, akár csak én, miután a sült tökön kívül mást nem tudok készíteni belőle,nem úgy mint az otthoni főszakács. Tegnap délután szóba is került valahogy idebent a tök, a kolleganőm azonnal lázba jött,miután felajánlottam neki a tökünk másik felét,mert hogy ő is nagy tökrajongó.
Aztán ember tervez ugye...

Este megyek haza nagy vidáman a töksötétben, befordulok a ház sarkánál, s ahogy felnézek a lépcsők felett, a teraszon ott vigyorog rám a tökünk...csodaszép töklámpás, mint a mesékben:)
Óóóó !- mondom hangosan csakúgy magamnak, hátha behallatszik persze-, hát ma tökleves és sült tök és mi minden lesz vacsorára? De jó!
Persze mindeközben a lelkiismeret csak dolgozott bennem , mert hogy könnyelműen odaígértem a felét, de hamar elszállt a furdalás, mikor is kiderült,hogy se sült, se leves, se semmimás, csupán csak egy töklámpás kerekedett az ajándékból, mert ez a hatalmas, szép, kerek és fehér tök belül  mondhatni töküres volt.
Épp lámpásnak való...