Kicsit olyan az érzés ,mint gyerekként legurulni a hegyoldalban, miközben magadba szívod a frissen lekaszált fű illatát…vagy nem is! Sokkal inkább ahhoz hasonlít, mint mikor alámerülsz a folyó vízében egy forró nyári délután, s csak hagyod,hogy magával vigyen a sodrás…vagy nem is…talán olyan,mint a felhőket fentről lefelé bámulni az égnek a kékjéből, vagy forogni idelent és közben felbámulni az égre, míg teljesen bele nem szédülsz…
Nem is tudom melyikhez fogható, de jó nagyon.
Jó nagyon a márciusi napfényben megfürdetni a mezítelen talpamat, s érezni, hogy lassanként szétáramlik egész testemben ez a bizsergető forróság, és tudni,hogy ami összeköti az odalentet az odafenttel, vagyis engem a Mindenséggel, az nem más,mint az élet maga…