Végre színesedik a világ, nézz csak körül, hát nem csodás? Szemet gyönyörködtető, lelket pihentető , elmét lenyugtató, mindent lelassító, a befelé tekintő tökéletes harmónia világa...
A hosszú séták ideje ez az évnek.
Vajon honnan jön elő ilyentájt ez az ezernyi szín? Hol éltek idáig, hol bújtak meg ilyen soká...?
Tegnap hosszasan keresgéltem a születésnapi ajándékát K.-nak, valami olyat szerettem volna neki adni, ami rá hasonlít, ami kicsit ő maga, ami akár a része is lehetne, ami olyan személyes, tudod:) Már régen kitaláltam az ajándék tárgyát, de hogy milyen legyen, azt csak tegnap dönthettem el , az üzletben , látván a kínálatot. Megvallom őszintén, sokáig tartott, míg rá találtam, de létezik:) Csak hát elbújt a többi közt, olyan ügyesen csinálta,hogy elsőre észre se vettem, aztán egyszer csak ott volt előttem a maga szépségével és bájával, nem volt kihívó, ám mégis csábító...a lényege a színeiben rejlik, naná...az őszi színkavalkád teljes pompája bele fér az ember tenyerébe, úgy csillogtatva meg fényét, akár a napsugár teszi azt, ahogyan játékosan átbújik a levelek között, hogy aztán megpihenjen a fonákuk másik oldalán, vagyis a színükön...milyen szép a magyar nyelv, igaz? Mennyi szépséget is rejt magában ez a szó, ilyenkor látható csak teljes valójában igazán.
A hosszú séták idején...
