Mivel ma csodaszép volt az idő, elhatároztuk, megnézzük hogyan színesedett meg az erdő, ám előtte gyorsan még beiktattam egy ágynemű cserét, kihasználva,hogy az idő a kerti teregetésre is alkalmas, s mivel két adagban tudom csak kimosni ezt a sokmindent, belentettem, ha az első mosás kész,csak akkor mehetünk el kirándulni és majd ha visszajövünk az erdőből,akkor kezdem a másikat, addigra pont meg is szárad az első…azt mondja nekem erre föl az én uram, hogy pakoljak csak be a gépbe, aztán menjünk el,hosszú a program, ne várjuk meg idehaza,míg kimos a gép. Mire én, ki tudja mitől és honnan vezérelve, közöltem vele,hogy nem úgy van az, mi lesz, ha leugrik a gépről a slag mosás közben és elázik a konyha? Nem értette elsőre mi ugrik le a gépről, de én türelmesen elmagyaráztam neki, ő pedig csak nézett rám csodálkozva,mert azután már az egészből nem értett semmit- amit nem is csodálok,mivel hogy eddig összesen egyszer történt ilyen baleset nálunk az elmúlt tíz évben- , végül látván,hogy „nem bír velem”, beletörődött a sorsába, megvárta míg a gép kimos, és indulás előtt segített kiteregetni…grátisz.

Miután pedig haza értünk az erdőből, én összenyaláboltam a maradék ágyneműt és betettem a következő mosást, ebéd után ő leült olvasni én pedig neki álltam vasalni-  igazi idill-, mikor is hirtelen nagy csobogást hallok a konyhából,egymásra néztünk és én ijedten csak ennyit kérdeztem:
-    Ez lenne az ,amiről délelőtt beszéltem?
-    Úgy tűnik – mondja nekem,miközben fülel, aztán hirtelen felpattan és rohan a mosógéphez,hogy mentse, ami menthető.
Ilyenkor mindig megfogadom,hogy legközelebb is hallgatok a megérzéseimre és kötöm az ebet a karóhoz akkor is, ha a másiknak érthetetlennek tűnik az ok…bele se merek gondolni,mi lett volna ha…?:)