Ma annyira szép volt az idő, hogy végre elmentünk sétálni. Metsző, jeges szél fújt, de jól beöltözve ez sem nagyon érdekelt, élveztem a vakító napfényt és a harapnivalóan tiszta levegőt…Miután megetettük a kecskéket, megbeszéltük az élet dolgait, és úgy döntöttünk, ha minden kötél szakad kiköltözünk, csak az eshetőségét latolgattuk , de nem terveztünk igazán.

Visszafele jövet a parton gyalogoltunk, a Duna vize erősen fodrozódott a nagy széltől, olyan tiszta volt a levegő,hogy elláttunk a hegyekig és még azon is túl. Azt mondta, imádja ezt a napsütést, mennyivel rosszabb, ha melegebb ugyan az idő, de nem süt, napfény helyett mindenütt csak a szürkeség.Akkor hiába minden, az ember belül is szürke lesz. Ő legalábbis igen…fura, ezt még soha nem mondta nekem. K. azt mondta erre délután, mikor elmeséltem neki,hogy ő olyankor még az ablakot sem nyitja ki. Fél,hogy bejön a fene nagy szürkeség odakintről…

Ebéd után viszont elmentem az uszodába, mert a héten többször is fájt a hátam,  már nagyon kívánta a vizet…mikor végeztem az ezres menettel, beültem a szaunába és kipróbáltam meddig bírom. Megfordítottam a homokórát,mert a fali óra eltűnt.A homokóra győzött, nem bírtam kivárni,míg lepereg. Túl meleg nekem ez a 90-95 fok celsius, mindig eljutok idáig. Viszont felmelegedtem végre.A séta óta erre vártam.
Hazafelé jövet már sötét volt, gondolkoztam ezen a szürkeségen és a többin is, és úgy döntöttem a finnek jó fejek. Milyen klasszul kitalálták a szaunát.
Akárki akármit is mond, a szauna mégis csak a hidegben az igazi…még most is érzem a melegét.