Hétfőn végre, egy hét tespedés után újra mehettem niázni, nagyon hiányzott már a mozgás, de még inkább a tánc...igazából inkább a lelkem kívánta , nem is a testem és Kinga ezt mintha tudta volna...?Mindegy is, az az óra csak a kettőnké volt,csak rólunk szólt, és az áramlásról...éreztem tánc közben, ahogy újra elindul bennem az élet, és aztán csak megy és folyik, aztán pedig szétterül a sejtjeimben az a finom valami, amit mindegy is nevén nevezni, maradjunk annyiban,hogy ez lehet a flow érzete :)
Aztán tegnap napközben többször eszembe jutott,hogy talán mégse kellett volna még elkezdeni, hogy esetleg túl korai volt, lehet,még pihenni kellet volna, vagy kéne, többen megjegyezték,mikor hallották a hangomat, hogy visszaestem, vagy mi?
Én pedig úgy döntöttem, nem adom fel, ha már elkezdődött, akkor menjünk tovább, adtam magamnak egy újabb esélyt a gyógyulásra, lesz ami lesz alapon, nem érdekelt,hogy csatakokban ömlik rólam a víz, nem érdekelt hogy szomjazom, csak az érzetek és a hozzájuk tartozó gondolatok voltak egész este fontosak, amíg léptem, rúgtam, ütöttem,forogtam, vagy éppen csak szelíden átadtam magam a táncnak...és aztán én győztem. Vagyis hogy legyőztem a betegséget.
Ma reggel újra úgy ébredtem, hogy éreztem, mennyire friss vagyok, tele energiával, jókedvvel, derűvel ,életigenléssel, sehol egy rossz érzés a testemben, az élet visszaköltözött belém és szabadon áramlik újra mindaz, ami a hétfői órán elindult és ha össze kéne foglalnom ezt a két napot, nem történt semmi más,mint egy kettős győzelem.
Győztem én és velem együtt győzött a flow...kell ennél most több nekem?:)