Annyira jól esett tegnap,mikor G. aggódva kérdezte mi van velem,mert nem látott már több, mint két hete a nián, de tényleg. Ilyenkor teljesen el tudok érzékenyülni,hogy van aki "még" gondol rám:) És olyan  jó volt elmondani neki,hogy épp tegnap előtt döntöttem úgy,hogy szerdán "felmegyek hozzájuk", és úgy örült...majd „pletyizünk egy jót”-, mondta, de tudom,hogy nem így lesz, mert utána mindig mindenki elrohan, de nem is ez a lényeg.
Jó táncolni G.-vel. Ennyi.
És persze T.-vel is nagyon jó dolog táncolni és vasárnap miatta döntöttem úgy,hogy szerdán „ oda" megyek és nem „ ide”.Mert T. végre eljön holnap.Igen, eljön Ő is:)

Olyan rossz az, ha bele simulsz egy közösségbe és aztán elmaradsz. Pont annyira rossz tud lenni,mint amikor  másvalaki elmarad.
Rossz hiányozni és hiányolni is az.

Apropó, az milyen már,hogy a múlt héten pénteken a piacon  ebéd után ott állt a néni a konyha ajtóban és fésztufész megkérdeztem tőle, mikor csinál megint olyan nagyon finom szilvás gombócot,mint  nem rég? Felnézett az égre és mosolyogva mondta, hogy hát akkor hétfőn...
Persze én elfelejtettem.
De amikor tegnap beálltam a sorba és megláttam a pultban a maradék pár darab gombócot, valahogy olyan meleg lett odabent minden...pont olyan volt ez az érzés, mint amikor G. rám kérdezett tegnap este.

Nagyon szeretem a gombócot...