Néha már megőrülök saját magamtól, de tényleg...hogy lehet reggel órákig öltözni és vetkőzni? Ilyen hülyeséget,de nem? Az embert teljesen kikészíti idegileg ez az egész...
Mennyivel egyszerűbb volt az életem anno, amikor volt egy farmerom, meg 4 kockás ingem...na jó, meg egy alföldi papucsom....ó, boldog idők:)))
Ma reggel,mikor kinyitottam a bejárati ajtót, úgy éreztem,hogy kimondottan hideg van odakint...persze a napon mindig sokkal melegebb van, de azért elkélt a bőrkabát munkába menet.
Tegnap még olyan más volt minden, tegnap még elhittem,hogy csak játszik, csak kápráztat az idő, s hogy feltartóztathatom az őszt, ha úgy tartja a kedvem, ha épp úgy kívánom...ám ma már egészen mélyen a sejtjeimben érzem színeit, s rezzenek vele én is legbelül, akár ha leválik a fáról a levél.
Nem, ne hidd ,hogy rossz ez nekem, sőt...kell a változás, tudom, mert anélkül valóban csalóka lenne a világ, s csak mélyebbre süllyednék álmaimban.
Tegnap elsőként érkeztem a niára, még sehol senki, gondoltam varázsolok egy kis hangulatot ebbe a hirtelen beszökött őszi dermesztő időbe...csak nekünk, csak oda, finom meleget és a hangulathoz illő fényt...
Szerintem egészen jól sikerült, már csak a lányok hiányoztak és a zene, no meg a tánc:)
Aztán jött mindenki szépen libasorban, ki ezt ,ki pedig az amazt hozta magával a tegnapi napból, utolsóként lépett be E., de ezen nem is csodálkozunk , ő mindig utoljára ér oda...gyorsan öltözni kezdett, s mire ott állt pólóban és gatyában, leeresztett végre, ránk nézett sokat mondóan és kínos mosollyal közölte bánatát:
„ Ma egész nap olyan letardált vagyok...”
Vannak filmek, amiket szívesen megnézek akár többször is, s bár tegnap nem volt tervbe véve az ismétlés, mégis úgy alakult...
Bár a bor egyik része már kiforrt, a másik pedig gőzerővel dolgozik odalent a pincében, s a kert összes szőlőfürtjének utolsó szem bogyója is üvegballonba került a héten, tegnap mégis bevásároltunk, mert a jövőre sem árt gondolni, meg amúgy is, az elmúlt évek beigazolták, hogy a kísérlet sikerült ,no meg a szőlő is termőre fordult végre...utóbbiakat latba vetve eldöntöttük, hogy mi is megérdemeljük, hogy legyen nekünk igazi darálónk és persze présünk:)
A tegnapi napom kicsit zaklatott volt, állandóan szembe jött velem valami hülye, de volt olyan is, amelyik mögöttem könyökölt és várt...utálom, ha valaki nézi mit csinálok és azt hiszi attól majd gyorsabban megy a dolog, pedig pont ellenkezőleg. Gondolom az a motoros gyerek azóta is anyázik,mióta kicsit neki koccantottam az autót a kormányának a csomagtartómmal...de pont nem érdekel, már előtte is úrinő voltam, utána még inkább, ennyi bele fért...egész este azon filóztam, hogy front van,vagy mi...meg voltak vadulva az emberek. Én is , elvégre rám is hat a légnyomásváltozás...
Ismered az érzést,mikor szétolvad a szádban a csokoládé, ugye?Ennél már csak a marcipán finomabb...szerencsére nem csak nekem.
Vasárnap vettem egy dobozzal magamnak, szilvalekvárral van töltve , csokival bevonva, isteni, hmmm....Tíz pici kis csomag egy nagy dobozban, napi egy jár, persze csak akkor, ha jól viselkedek...:)
Annyira jól esett tegnap,mikor G. aggódva kérdezte mi van velem,mert nem látott már több, mint két hete a nián, de tényleg. Ilyenkor teljesen el tudok érzékenyülni,hogy van aki "még" gondol rám:) És olyan jó volt elmondani neki,hogy épp tegnap előtt döntöttem úgy,hogy szerdán "felmegyek hozzájuk", és úgy örült...majd „pletyizünk egy jót”-, mondta, de tudom,hogy nem így lesz, mert utána mindig mindenki elrohan, de nem is ez a lényeg.
Jó táncolni G.-vel. Ennyi.
És persze T.-vel is nagyon jó dolog táncolni és vasárnap miatta döntöttem úgy,hogy szerdán „ oda" megyek és nem „ ide”.Mert T. végre eljön holnap.Igen, eljön Ő is:)
Most akkor ide írok, mert a frusztrált ájtísünk letiltotta a teret, nem lehet bentről már azt sem használni, otthon pedig nincs rá időm, vagy alig. Soha nem értettem, ha valakinek annyi baja van magával,miért a másikat bántja?Nem hiszem,hogy neki ettől jobb lesz, sőt, inkább az ellenkezője, max. ideig óráig...de most üljek le vele szembe és magyarázzam el neki?Nem megyek bele...
Én már egyre inkább nem megyek bele.
Nos, ha minden kötél szakad odaát, én tényleg ide költözöm véglegesen. Fogalmam sincs arról,hogy ki hogyan talál majd meg,ha ott végleg minden széthullik,hát ezért is... és hogy én hogyan találom meg azt,akit szeretek pláne! Ezért sztem ezen a poszton találkozzunk egyenlőre, itt meg tudjuk beszélni mi legyen, ha minden kötél szakad. Első körben regisztráljatok be, aztán kérem ide a blogok címét, legyen ez egy „begyűjtő hely” első lépésként, aztán találjuk ki a hogyantovábbot és csináljuk meg!:)
Csak ne vesszünk el szem elől...
Szeretem a Húsvétot, már kicsi gyerekkorom óta.
Akkoriban talán a kis fehér szőrgombóc nyuszik jelentették az igazi boldogságot, no meg a finom kötözött sonka, a kalács és kakaó, és persze a tojásfestés öröme, melyet játéknak tekintettem mindig, hiszen apámmal együtt alkothattam...
Mikor aztán nagylány lettem, és jöttek a locsolók, akkor ez tette széppé az ünnepet. A várakozás ünnepe lett belőle. Sokat nevettem velük, s ők velem...aztán hirtelen valami megváltozott.
Nagyon megijedtem,mikor megláttam a rémületet a szemében,és próbáltam neki segíteni, de nem bírtam, pánikolt szegény állat, fejét és szemét forgatta jobbra és balra, magam sem értem,miért nem szagolt bele a levegőbe, csak annyit kellett volna tennie pedig, de még fiatal és tanulatlan lehet, gondoltam azért....
