micsodaútjaim

Hétfőn végre, egy hét tespedés után újra mehettem niázni, nagyon hiányzott már a mozgás, de még inkább a tánc...igazából inkább a lelkem kívánta , nem is a testem és Kinga ezt mintha tudta volna...?Mindegy is, az az óra csak a kettőnké volt,csak rólunk szólt, és az áramlásról...éreztem tánc közben, ahogy újra elindul bennem az élet, és aztán csak megy és folyik, aztán pedig szétterül a sejtjeimben az a finom valami, amit mindegy is nevén nevezni, maradjunk annyiban,hogy ez lehet a flow érzete :)

A múlt héten igazán kapóra jött egy kis megfázás, ugyanis otthon maradhattam a jó meleg szobában, isteni ápolásban részesültem, igaz ehhez járult némi szobafogság is, de igazából nem is volt kedvem kimenni, sőt.. a csend is jól esett, meg az úgymond egyedüllét. Végre kaptam időt,hogy elmélyüljek abban, amit előző hétvégén tanultam Bírgittától, aki egyenesen Svédországból jött ide, hogy megtanítson nekünk egy fantasztikus dolgot, az Access Barst. Nagyon nagy élmény volt vele egy légtérben lenni , olyan kisugárzása van és annyi vidámságot és életszeretetet sugároz, hogy már az is megérte, a többiről nem is beszélve.

Meséli K., hogy jövőre már nem a közvetítő cégtől kapják az adatrögzítőket, hanem kötelezővé teszik nekik,hogy közmunkásokat kell foglalkoztassanak. K. kivan, mert tudja,hogy az a három stabil ember, aki minden évben jön hozzájuk, gyorsan és pontosan dolgozik, így aztán félő,hogy semmi sem lesz meg időben...K. számol. Vajon hány közmunkással fogja tudni kiváltani a három stabil munkaerőt? 10, 15? És ha igen, hová ülteti őket? Se annyi asztal, se annyi gép…biztos,hogy ez a jó megoldás?

Az élet egy baromi nagy Puzzle. Mire a helyére rakjuk az utolsó kis darabkáját is, talán meg is értjük. Addig pedig szorgalmasan dolgozunk a tudásért, de vigyázni kell a hogyannal, felesleges ennek az egésznek nekifeszülni. Az élet ugyanis mindig megmutatja magát, nekünk csak el kell hinni, hogy jól látjuk azt, ami...

Ma reggel arra ébredtem,hogy fázom...

Péntek este picinykét kirúgtunk a hámból, Mi Nők... pestiesen szólva csaptunk egy igazi csajos bulit, mert az jó.

Jó időben, jó helyen, jó társaságban jókat enni, hát így történt...nem lehet okom panaszra, sőt.

Akimoto minap írt egy rövidkét az irigységről. Azóta sem hagy nyugodni a téma, kattog az agyam a miérteken. Mi lenne például, ha nem is létezne az irigység? Mennyi bajnak a forrása ez a rossz tulajdonság, te jó ég. Persze vannak biztos előnyei is, de arra nem nagyon tudok most példát mondani, ám az ellenkezőjéről nem is keveset.

Ma reggel az álom és az ébrenlét határán jártam éppen ,mikor meghallottam Peni nyüszögését odakint az ajtóban, a furcsa az volt, miután beengedtem,hogy egy kis hasvakarás és jóízű doromb után sem akart visszamenni a kertbe, pedig mostanában az éjszakákat kint tölti, ami rá egyáltalán nem volt jellemző  az elmúlt 13 évben .Tegnap este ,mikor mint sokadszor mostanában, ismét csak ezen rágódtam, hirtelen az jutott eszembe,talán nincs is semmi baj, csupán megzavarhatta ez az őszies tavasz,na de ki gondolta volna még akkor, hogy ma reggel majd meg arra ébredünk, hogy közelít a tél...?

Sztem Soma jól gondolja, hogy egy nia óra akár egyből kettő is lehetne. Azaz, hogy valójában nem is másfél, hanem kettő óra lenne az igazi.
Én nagyon bírnám, de sztem a többiek is....
Persze azt nem tudom,hogy a kezdők is bírnák-e, de a haladók – és Kinga szerint mindenki, aki már egyszer volt nián, az haladónak számít:) - biztosan.

Tavaly , valamikor még a télen, túrt nekem a Flóriánban a Zuram egy nagyon aranyos kis kardigánt, egy baj volt vele, az átkötője nem volt az igazi, így hát levágtuk róla...gondoltam, majd összetűzöm egy kis ziherejsztűvel, persze nem találtam meg azt sem, pedig volt nekem olyan is valamikor, minden esetre fenekestül felforgattam miatta a varrós fiókot,de semmi, hát gondoltam sebaj! , jó lesz az a pulcsi így is, nyitva és lógva...de nem jó, nem teccik, így tegnap reggel,mikor beértem, azonnal oda mentem Zs.-hez, aki csak amolyan távoli kolleganő, távoli,mert nem igazán vagyunk munka kapcsolatban, csak néha csivitelünk erről és arról, Zs. mostanában  fogyózik és csinosodik, feltűntek az ékszerei, hát gondoltam, biztos tud egy boltot ajánlani,ahol találok magamnak egy brosst...igen,mert tegnap reggel már inkább egy brossra gondoltam, de persze hiába kérdeztem Zs.-t, nem tudott olyan üzletet , ami a közelben van, én pedig nem megyek át a hídon egy tűért...:)

Felkerültek a nagyszobában  végre a függönyök, egészen más lett tőlük a  lakás hangulata. Kicsit lezárja a kinti világot, miközben színesebbé teszi a bentit. Ahogy vasaltam őket, megint eszembe jutott az anyám, mikor először megmutatta a kincseit. Ott őrizte már legalább 50 éve az ágyneműtartójában, hihetetlen,hogy ennyire eldugta a világ szeme elől, s lopva adta akkor is a kezembe őket, mondta, nálam biztos jó helyen lesznek...azt hiszem, koranyáron újra lekerülnek majd, és hagyom, hogy a napfény és a levegő szabadon áramoljon majd kintről befelé, de addig nem akarom. Addig hagyom, hogy keretet adjon a kinti világnak ez az aranyszálakkal átszőtt lila brokát...

Mivel ma csodaszép volt az idő, elhatároztuk, megnézzük hogyan színesedett meg az erdő, ám előtte gyorsan még beiktattam egy ágynemű cserét, kihasználva,hogy az idő a kerti teregetésre is alkalmas, s mivel két adagban tudom csak kimosni ezt a sokmindent, belentettem, ha az első mosás kész,csak akkor mehetünk el kirándulni és majd ha visszajövünk az erdőből,akkor kezdem a másikat, addigra pont meg is szárad az első…azt mondja nekem erre föl az én uram, hogy pakoljak csak be a gépbe, aztán menjünk el,hosszú a program, ne várjuk meg idehaza,míg kimos a gép. Mire én, ki tudja mitől és honnan vezérelve, közöltem vele,hogy nem úgy van az, mi lesz, ha leugrik a gépről a slag mosás közben és elázik a konyha? Nem értette elsőre mi ugrik le a gépről, de én türelmesen elmagyaráztam neki, ő pedig csak nézett rám csodálkozva,mert azután már az egészből nem értett semmit- amit nem is csodálok,mivel hogy eddig összesen egyszer történt ilyen baleset nálunk az elmúlt tíz évben- , végül látván,hogy „nem bír velem”, beletörődött a sorsába, megvárta míg a gép kimos, és indulás előtt segített kiteregetni…grátisz.

Ma este pedig a nia helyett egy igazi kétszemélyes csajos bulit tartunk K.-val , így ünnepeljük, hogy ismét öregebb lett egy évvel...:)
Kíváncsi vagyok, látszik-e rajta az idő...

Tegnap megvettem a két kis mécsest nekik, amit viszek majd hétvégén a sírhoz, hogy meggyújtsam őket, mint minden évben egyszer ilyentájt...jaj,én nem szeretek kijárni oda, nekem olyan , mint ha mindig velem lennének, mint ha otthon maradtak volna velem örökre itt , a szülői házban, de ilyenkor mégis elmegyek hozzájuk, mert anyám, ezzel kapcsolatosan "csupán" ennyit kért tőlem,míg élt.
„ Megveszem a sírhelyet a templom-kertben, tudom milyen lusták vagytok, úgy se fogtok kijárni a temetőbe, ez legalább közel lesz hozzátok. Ugye halottak napján kijöttök hozzánk?”
Utáltam ezeket a szavakat hallgatni a vasárnapi ebédeknél, nem értettem soha, miért foglalkoztatja anyámat ennyire a  halál... az apám mindig csak legyintett ilyenkor, és mesélte tovább a történetet,amibe éppen belekezdett, persze az anyám kedvéért elintézte a sírhelyet, s lehet ő is gondolt hébe-hóba a halállal, de soha nem beszélt róla, ő élni szeretett, de azt nagyon...ma már azt is értem,hogy az anyám pedig miért...
Mennyire mások voltak, s mégis pont ettől  voltak egyek valahol.
Direkt nem vettem két egyforma mécsestartót nekik, bár a formájuk megegyezik, de a színükben különböznek egymástól ők is. Remélem nem vesznek össze majd azon, melyik kié?:)

Végre színesedik a világ, nézz csak körül, hát nem csodás? Szemet gyönyörködtető, lelket pihentető , elmét  lenyugtató, mindent lelassító, a befelé tekintő tökéletes harmónia világa...
A hosszú séták ideje ez az évnek.

Tegnap délután T.-vel mentem a niára, először iszkiri haza, letettük az autót , gyorsan összecuccoltam, és mielőtt tovább indultunk volna, gyorsan bemutattam neki az állatokat, akik nálunk laknak...és nálatok? Laknak -e állatok...?:)
Olyan jó volt átsétálni a Margit hídon, még nem mentem át gyalog,mióta megszépült, érdekes, ott soha nem volt se víz-, se tériszonyom , most pedig még időm se volt rá,hogy foglalkozzak a fóbiáimmal,mert épp alattunk úszott el a kétéltű busz, azt csodáltuk:) Meg persze a talpig kivilágított Parlamentet...gazdag ez a város, no!, mindig megállapítom. Nem csak a híd volt gyönyörű és az Ország Háza, de az utcák is, ahová besétáltunk a hídról letérve...a Keserédesben Melange nagyon kedves volt hozzánk, ittunk nála forró csokit, én gyömbérrel kértem, T. pedig bevásárolt egy szatyor bonbont , persze nem cserébe:)...irigylem a sógorát, megvallom őszintén. Gondolkoztam, hogy veszek én is pár darabot a barátnőmnek a szülinapjára, de aztán úgy döntöttem, maradok az eredeti ötletnél, gumicukor fan, ó jaj...:)

Pont ennyit mért ma délelőtt  a doktorbácsi, s mielőtt közölte volna az eredményt, nagyon megdicsért.
Már csak egy évben egyszer jön hozzánk, mindig dicsér, és bókol, nem újdonság nekem, de jól esik...ma azzal kezdte, imád,hogy ilyen egészséges vagyok és azt is hozzá tette, hogy ragyogok...

Ettetek már napraforgó mézet? Ha nem, mindenképpen próbáljátok ki, mert ennek a méznek titka van.Nem is akármilyen...

Tíz éve már,hogy azon a meleg októberi reggelen az apám lement a kertbe, s amikor visszajött, sápadt volt az arca és zihált…azt mondta rosszul lett, én pedig rohantam, az ágyához cipeltem, ő lefeküdt, én megfogtam a kezét, ő rám nézett és aztán meghalt…az anyám meg csak állt az ablaknál és nem értett semmit, mert nem akarta érteni a halált.

Mára esős napot ígértek, ehelyett hétágra süt a nap, tessék!:)) Szerencsére van nálam napszemüveg, mert valahol a lelkem mélyén bíztam az égiekben, akik tudják,mennyire szeretem ilyen tájt ezeket a rozsdásan csillogó színeket, melyeket a nap fénye tesz igazán varázslatossá, és persze mindehhez azt a csípős, arcpirító tiszta-hideg levegőt...

Néhány hete,amikor is szert tettünk az ”egyvedres”  présre és darálóra, kaptunk mellé ajándékba egy hatalmas sütőtököt is, a visszajáró 100 forint helyett...szép, nagy, fehér és kerek sütőtököt, ami azóta is kint állt a teraszon és várt a a sorsát.
Nem ,nem estünk neki a nagykéssel azon nyomban, hanem vártuk a megfelelő alkalmat, mert ugye ketten lévén egy ekkora tökre,  az mégis csak egy olyan projekt,amit előre tervezni kell...
A tök tehát türelmesen várta a sorsát, akár csak én, miután a sült tökön kívül mást nem tudok készíteni belőle,nem úgy mint az otthoni főszakács. Tegnap délután szóba is került valahogy idebent a tök, a kolleganőm azonnal lázba jött,miután felajánlottam neki a tökünk másik felét,mert hogy ő is nagy tökrajongó.
Aztán ember tervez ugye...

Van nekem egy nővérem a négyből, aki rendszeresen „zaklat”. Méghozzá telefonon. Miután megcsörrent, én felveszem és minden alkalommal kedvesen bele hallózok, ő pedig hadarva mond nekem különböző instrukciókat, melyeket türelmesen végig hallgatok, megvárom,míg a végére jut a mondanivalójának, majd finoman közlöm vele,hogy szerintem rossz számot hívott. Persze soha sem vagyok rá igazából dühös emiatt, sőt, már előre mosolygok, ha látom a kijelzőn, hogy ő keres:)

K. szerint butaság előre félni a téltől,mert igazából a télnek is megvan a maga szépsége, például olyan jó haza menni esténként  a meleg lakásba és egy könyvvel a kezünkben élvezni odabent a „jóidőt”. Nem kell félni sem a sötétségtől, sem pedig a hidegtől...

„Tegnap tőled hazafelé menet mondtam neki, hogy éppen az ágy alatt hasalsz!
Majd elámulva rám nézett, s azt kérdezte: "Az ágy alatt vasalsz?"
Miket ki nem néz belőled! :-)”- írja nekem E. ma reggel.